Én egy zsákutca végében lakom. Az utca elején persze szabályoknak megfelelően ki van rakva a zsákutca közúti jelzőtábla, de ezt az utcánkba behajtó azon autósok, akik nem konkrétan az utcánkban jöttek valakihez, valamilyen oknál fogva figyelmen kívül hagyják ezt a tényt. Miért (?), azt nem tudom, talán nem látják a táblát, vagy talán nem hiszik el, hogy az utcánk az bizony zsákutca. Ugye bár a zsákutcák közös jellemzője, hogy az utcából nem lehet tovább haladni. Vagyis, ahol bejöttek az utcába, ugyan oda kell visszamenni, ahhoz, hogy más felé tudjuk az utunkat venni. Vagyis vissza a kezdetekhez.
Azon autósokat, akik ennek ellenére behajtanak az utcánkba, két részre lehet osztani, az egyik része (kb. a 20%) az utca elején egy bizonyos ponton észreveszi, hogy az utca zsákutca. Fék és már tolat is kifelé. Nem vesztegeti az idejét. Ha már elrontotta, nem vacakol, az adott helyzetben a leggyorsabb és a legjobb döntést meghozza.
Na és képzeljék el, mit csinál az autósok nagyobbik része? Nem tudom milyen megfontolásból, de a zsákutca végéig bizony elmennek, majd rácsodálkoznak, hogy ez bizony zsákutca. Ekkor elkezdődik a bénázás. Mert persze meg szeretnének fordulni, de az utcánk szűk, nem lehet megfordulni, bár elsőre úgy látszik, hogy igen, de nem. Csak tolatva lehet visszamenni.
Nem értem az embereket! Az utcánk szinte legelején már látszik, hogy bizony egy zsákutcába hajtott be. Akkor miért mennek el az emberek az utca legvégéig, gyakorlatilag „koppanásig”. Mit gondolhatnak? Miért nem veszik észre, hogy nem érdemes az utca végéig elmenni, mert ez az utca nem vezet sehová. Miért kell az embereknek egy „koppanás”, ahhoz, hogy belássák, az az út, amire rátévedtek számukra nem jó, mert nem vezet sehova?
Miért is meséltem el ezt a történetet? Azért, mert már nem is számolom, hogy hányadik embertől hallom azt, hogy rengeteg pénzt (millió forint felett összegekre gondoljunk) elköltött már az angol nyelvtanulására, de még mindig nem mer, illetve nem tud megszólalni angolul.
Pár héttel ezelőtt is találkoztam egy érdeklődővel, aki saját bevallása szerint az elmúlt kb. öt évben a nyelvtanulására ráköltött vagy 1,5-2 millió forintot. De úgy érzi, hogy még mindig sehol sem tart. Ő neki, vajon hány milliónál van az a fal, ahol már észreveszi a „koppanást”? Mennyit fog még kifizetni, hogy rájöjjön, hogy zsákutcába hajtott be?
Vélemény, hozzászólás?