Telefon: +36 1 6333 841

Most ingyen tesztelheti, hány szót tud angolul

Az emberek általában szeretik ingyenes tesztekkel megmérni tudásukat. A következő teszt kitöltésével nemcsak angoltudásáról kaphat hozzávetőleges képet, hanem segítheti a Genti Egyetem kutatóinak munkáját is.

 

A belga Genti Egyetem kutatói nemrég egy online tesztet indítottak útjára, amelynek célja a résztvevők angol szókincsének felmérése. A tesztbe egy csavart is beletettek. A létező angol szavakhoz kitalált „angol” szavakat kevertek.

Kétség esetén célszerűbb a „nem szó” opciót választani.

 

Ha a tesztet kitöltők „ismertnek” jelölnek nem létező szavakat, akkor ezt jelentős pontlevonással büntetik (már egy „nem szó” ismeretének bejelölése is több százalékos levonással jár, ezért inkább jelöljön „nem szónak” egy szót, ha bizonytalan).

A teszt kitöltése nagyjából négy percet vesz igénybe. A kezdés előtt néhány anonim kérdésre kell válaszolni (például nem, életkor, anyanyelv). Bejelölheti a nyelvtudása szintjét is (bár a tapasztalatunk szerint ez nem nagyon változtat a teszt nehézségén).

Ezután kezdődik a tényleges teszt. A szótárban 60 469 létező és 304 275 nem létező szót vettek be a kutatók. Egy-egy tesztbe véletlenszerűen 70 létező és 30 nem létező szóról kell eldönteni ismerjük-e vagy se.

A teszt végén százalékos értékelést kap a kitöltő. Megtudhatja, mely létező szavakat találta, illetve nem találta el (kérésre ezek jelentését is elárulja a program), illetve mely nem létező szavakat jelölte be létezőként. Azt is méri a program, hány másodperc alatt reagált egy szóra.

A teszt elvégzése után az eredményeket e-mailben elküldetheti magának, vagy megoszthatja a közösségi média (Facebook, Twitter) oldalain. A teszt korlátlanul megismételhető, ha elégedetlen az eredménnyel.

A tesztet erre a linkre kattintva töltheti ki!

Hajrá, szánja rá azt a pár percet, és töltse ki a tesztet! Igazán szórakoztató.

Forrás: Origo

Megrendelem

Vélemény, hozzászólás?

Friss bejegyzések

Friss videók

Elérhetőségünk

E-talking Network™ Ltd.

Telefon: +36 1/633 3841
E-mail:
info @ etalkingnetwork.com

Biztonságos fizetés