Minden szakmának vannak lehetetlen küldetései. És mindig nagy élmény, ha a lehetetlent mégis megvalósítják. Most bemutatunk a nyelvoktatásban egy lehetetlen küldetést.
Szóval:
- 100 főt kellene megtanítani angolul,
- A résztvevők egyikének sincs diplomája jellemzően középfokú végzettségük van,
- Életkoruk 25 és 53 év közt van,
- Egyetlen idegen nyelvet sem tudnak,
- Az ország különböző részében, szanaszét laknak és dogoznak,
- Teljesen kiszámíthatatlanul, egymástól teljesen eltérő, akár 12 illetve 24 órás műszakbeosztásban dolgoznak,
- A képzést kizárólag a cég fizeti (magyarul, nagyon kevés a motivációjuk…),
- A lehető leggyorsabban kellene őket – a munkából kiesés nélkül – középfokú angol nyelvtudási szintre “eljuttatni”, kifejezetten beszédcentrikusan,
- A tanulókról személyekre lebontva kétheti és havi “tanulási naplót” illetve statisztikákat (részletekbe menő adatokkal) kell készíteni, hogy ki hogy halad és hol tart az adott időpillanatban a nyelvelsajátításban,
- Azon tanulók kiszűrése (adatokkal alátámasztva) a lehető legrövidebb idő alatt , akik teljesen “komolytalanul” állnak a tanuláshoz, akik csak mások elől veszik el a cégen belül ezt az ingyenes lehetőséget,
- Minden tanulót a tanfolyam alatt kétszer (egyszer a közepén és egyszer a végén) le kell vizsgáztatni,
- Természetesen az egész képzésre viszonylag kevés pénz van, kevesebb, mintha beültetnénk őket egy olcsó nyelviskolába (ami egyébként is a fenti feltételek miatt teljesen elképzelhetetlen).
Hát ez tényleg lehetetlennek tűnő feladat. És mégis sikerült.
Az English Talking Club™ módszertanával teljesen rugalmasan tanulhatott mindenki. Az interneten keresztül a tanárok mindenkinek és minden időpontban rendelkezésre álltak. A módszer ráadásul még az időseknél is tökéletesen működött.
Rejtett előnye a rendszernek, hogy hajszálpontosan követhető, ki mennyire tanul, mennyire igyekszik, hol tart valójában a nyelv elsajátításban, és természetesen személyekre lebontva mindez archiválva. Ezért már három hónap után kiszűrhető volt, hogy a társaság kb. 30%-a egyáltalán nem hajlandó tanulni, és egyértelműen csak a kifogások keresésében jeleskedtek, na meg persze a felelősség áthárításban. Őket a munkáltató az egyértelmű információk alapján haladéktalanul lecserélte más tanulni akaró kollégákra.
Az első vizsgaeredmények jól sikerültek: a szóbeli vizsga átlaga 91,8%, míg az írásbeli átlaga 97,1% lett, minden vizsgán résztvevő kivétel nélkül sikeresen vette az akadályokat. Erre minden nyelviskola igen-igen büszke lenne.
És mindez jóval hatékonyabban, rövidebb idő alatt, és természetesen lényegesen kedvezőbb költség ráfordítással történt, mint a hagyományos nyelvoktatásban.
Mission completed.
Figyelem! A fenti küldetés nem fikció. Megtörtént eseményt mutatott be. A küldetés Magyarországon, egy országos állami cégnél zajlott illetve zajlik jelenleg is.
Vélemény, hozzászólás?