Az én helyzetem elég speciális. Jó-jó, ha meggondolom, mindenkinek a helyzete az, de én ezt különösen így éreztem, amikor egy hónapja belevágtam, hogy az English Talking Club rendszerével elkezdjek angolul tanulni.
Miben éreztem magam másnak:
- Öreg vagyok, 54 éves.
- Már tanultam angolul, sőt valamikor évtizedekkel ezelőtt még a középfokú nyelvvizsgán is átvergődtem.
- Olvasni még csak-csak tudtam, de a társalgás sosem ment, most meg, hogy hosszú ideje nem gyakorlom, nagyon nehezen tudok beszélni, és nagyon zavar, hogy nem értem, mit beszélnek hozzám angolul.
- Iszonyúan zavar, hogy a fiatalok ennyire jól beszélnek, én meg nem.
- Rengeteg rossz régi tanulási emlékem van. Magamat kifejezetten nyelvi antitalentumnak tartom.
Mindezekkel a hátrányokkal kezdtem el újra tanulni az English Talking Club rendszerrel. A tanács szerint simán az elejétől kell kezdeni, csak ez nekem némi tudással gyorsabban is megy. És valóban, hetente most is két-háromheti anyagot haladok. És meg kell mondanom, nagyon megszerettem a rendszert, és határozottan kezd visszajönni az önbizalmam.
Mik az én szubjektív tapasztalataim?
Egyrészt nagyon tetszik a tananyag felépítése. Miután megszámlálhatatlan tanfolyamon, tankönyvön átrágtam magam, azt látom, hogy ez az első olyan rendszer, ami rögtön arra koncentrál, ami az életben fontos. Nincsenek ilyen hülye mondatok, hogy „amíg a dombon hintázás közben a könyvet olvastam, alattam a vonat éppen áthaladt a városon”. Szerintem már egy hónapi anyag után nem adnak el, eltájékozódom Angliában. Háromhavi anyag után pedig tényleg munkát lehet vállalni, egy egyszerűbb állást, mondjuk pincérként, szakácsként külföldön.
Nagyon tetszik a rugalmasság. Én vagyok az, aki hajnali hatkor vagy este háromnegyed tízkor is bejelentkezik kikérdezésre. Mindezt persze a hétvégén is. És a rendszer valóban mindig kiszolgál.
Aztán nagyon kellemes a frusztrációmentesség. Egyszerűen tüneményesek a kikérdezők, nem javítgatnak sokat, csak amit feltétlenül muszáj, nem törnek le, hanem lelkesítenek.
Nagyon jó a sebesség saját meghatározása. Mivel mindenki maga tanul a videókkal, hanganyagokkal, mindenki annyit halad, amennyit csak akar. Szélsőséges esetben el tudom képzelni, hogy mindennapi 6-8 órai tanulással el lehet jutni 3 hónap alatt is a középfokú nyelvvizsga szintjére, de nagyon kényelmes heti 3-4 órával is teljesíthető bő egy év alatt. Ez, akár hogy is nézem, nem csak nagyon rugalmas, de iszonyún hatékony is!
Ezen egyébként gondolkodtam is, hogy miért halad ennyire gyorsan az ember. Azt már észrevettem, hogy igazából minden sallangot elhagytak, és nyílegyenesen a gyakorlati életben szükséges társalgásra koncentrál az anyag. Másrészt ez a modell tényleg az anyanyelv elsajátítását szimulálja, és ezért az ember már-már zavaróan természetesnek érzi. Ez tudom, hogy nagyon hülyén hangzik, de én megszoktam, hogy angolul tanulni kellemetlen. Összeszorult a gyomrom, ha csak leültem a tanárral, beültem a csoporttal. És olyan furcsa, hogy ez most nincs. Most meg nincs nyelvtantanulás, szavak biflázása: csak hallgatom, nézem a videókat, aztán bejelentkezem és kikérdeznek. És megy.
A legfurcsább dolog nagyjából az első havi anyag után következett be. Én az autóban internetes rádiókat szoktam hallgatni, a hatvanas, hetvenes évek angolszász (gyerekeim szerint nagypapa) zenéjét. És akkor egyszer csak elkezdem érteni a szövegeiket. Na jó, a régi popzene szövegei nem a filozófiai mélységükről nevezetesek, de akkor is, ez teljesen meglepő volt. Tényleg bekapcsol az ember agya mélyén valahol az angol nyelvi üzemmód.
Most, ha időm engedi, napi egy-két-három leckével haladok, és kíváncsian várom, mikor érem el azt a szintet, amikor kezd majd nehezen menni, és vissza kell vennem a sebességből. Egyelőre ezt még nem érzem, inkább csak azt, hogy a korábbi angoltudásom, amit beleszórtam a fejembe, mint egy csomó cuccot egy nagy dobozba, szépen összeáll, és egyszerűen csak úgy jön belőlem. Nagy élmény. Minden újrakezdőnek, akinek tényleg nagyon kell a munkájához az angol, a legmelegebben ajánlom a rendszert!
Vélemény, hozzászólás?