Tegnapi napom teljesen elúszott. Nem volt elég időm felkészülni a heti vizsgára, így neki sem mentem. Egyébként is úgy éreztem, hogy nem tudok semmit. Semmi nem jut eszembe. Ezért mindenképpen egyszer végig akartam gyakorolni az egész heti DVD anyagot a kikérdezés előtt. Reggel sikerült úgy szervezni az időmet, hogy egyből a gyakorlással kezdhettem. Ahogy néztem a DVD anyagot szerintem, elég jól jöttek a válaszok belőlem. Ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, bőven benne voltam a 80%-ban. Vagyis 100 kérdésből kevesebb, mint 20 válasszal volt szerintem valami hiba. Meg is lepődtem magamon. Még az ötödik panel, amivel szenvedtem, az is jól ment. Lehet, hogy egy kicsit „ülepedni” kellet az anyagnak. Korábban már többször mondták nekem, hogy ne a magyar logikával nézzem az angolt. De hát mivel? Nekem, ha van is logikám, akkor is az magyar logika. Jó fejek.
Végeztem a gyakorlásommal és egyből katt a gombra. Kb. tíz másodperc dallam és már össze is kapcsolódtunk. Vonal jó, már az ismerős kedves női hang köszöntött. Kicsit, hogy nyugtassam magamat (vagy inkább talán bátorítás akartam) de közöltem, hogy ez nekem az első heti vizsgám lesz, „igen látom, nem lesz probléma menni fog” kaptam a választ. Jöttek a kérdések, mentek a válaszok, néha kérnem kellet azért a kérdés ismétlését. Az egyik kérdést pedig kompletten nem értettem. Gondoltam magamban, hát ilyen kérdés nincs is, erre mit válaszoljak? Annyira koncentráltam, hogy végén csak a kérdést nem fogtam fel. Nagyon kedves volt a hölgy, még le is betűzte az egyik szót nekem ebből a kérdésből. És tényleg, van ilyen kérdés. Ráadásul egy rám nagyon jellemző kérdés volt, emlékszem annak idején, amikor először néztem ezt a kérdést a DVD-n, még mosolyogtam is magamban.
Én úgy érzem idáig, hogy tényleg úgy van, ahogy annak idején a bemutatón mondták. Úgy kezelik a válaszainkat, mint a felnőttek a beszélni tanuló gyerekét, de ezt nem pejoratív értelemben mondom, hanem pont ellenkezőleg. Most is volt, hogy rákérdezett a hölgy, hogy is gondoltam, és abban a pillanatban már be is ugrott, hogy mit is mondtam rosszul. Vagy máskor kijavítottak, ha kellett.
Végül is 100%-os lett az eredményem.
Annyira „felspannolódtam” a kikérdezés alatt, hogy vagy tíz perc kellet utána, hogy egyáltalán tudjak örülni az eredménynek. De utána nagyon örültem. Ezek pici örömök. De akkor is nekem ez igenis joooó.
Nagyon feldobódva éreztem magamat, és el is határoztam, hogy otthonról még este, megcsinálom a következő panelt is. A kocsiban volt annyi időm hazafelé, hogy kétszer meg tudtam hallgatni a lecke hang anyagját. Gondoltam előkészítem a talajt a DVD-nek. Hallgattam a kérdéseket és most megint mentek önállóan (többségében) a válaszok. Talán négy-öt mondat volt, amit csak részben értettem. A „logikáját” azt úgy gondolom, hogy értettem, csak egyes szavakat nem ismertem. Rájöttem, hogy nekem a tanulásban a DVD-n az angol kiírás az nagyon sokat segít. Ugye itt most ez a kocsiban hiányzott.
Miután a gyerekeket lefürdettem és a mese is meg volt. Le tudtam ülni, hogy megnézni az adott lecke DVD anyagát. Nagyon vártam, mert nagyon érdekeltek azok a kérdések és válaszok, amikkel a kocsiban nem boldogultam. Egyszer végignéztem teljesen a DVD-t, aztán az utolsó négy kérdést és választ még egyszer ismétlésképp (ezek voltak, amiket részben nem értettem) és azzal a lendülettel már nyomtam is a gombot az alkalmazáson. Ekkor már este kilenc után jártunk. És az alkalmazás, a gomb lenyomása után nem azt csinálta, amit idáig szokott, hanem feldobta egy naptárt, az időpont előjegyző naptárt. Hát ezt miért kaptam? Még bőven nincs 22.00 h. Meg egyszer próbálkoztam, még egyszer a naptárt kaptam. Hát nem tudom mi lehet a gond, de úgy gondoltam, hogy még egyszer megnézem a DVD-n az utolsó négy öt kérdést és meg egyszer majd próbálkozok. Ha nem jön össze, akkor majd reggel ezzel kezdek.
De összejött. Most egy férfihangot hallottam a túl oldalról. Minőség jó, csak kicsit nekem távolinak tűnik a hang, nem baj csavarok a hangerőn. Kérdés – válasz mennek. Most csak egyszer kértem azt, hogy ismételjen meg egy kérdést, és talán kétszer egyből javítottam is magamat.
Ez is sikerült. Eredményem 100%-os
Úgy érzem a mai nappal kaptam egy kis lendületet. Bár holnapi napom, nem tudom, hogy alakul, mert egész nap úton leszek a városban. De akarom a következő panelt!
Vélemény, hozzászólás?