Az Edinburgh-i Egyetem kutatói kimutatták, hogy egy második nyelv tanulása pozitív hatással lehet az agyra, még akkor is, ha felnőttkorban kezdjük el a nyelv elsajátítását.
Egy korábbi kutatás pedig azt bizonyította, hogy a kétnyelvűség több évvel is késlelteti a demencia kialakulását.
A mostani kutatás fő kérdése az volt, vajon az új nyelv tanulása javította a kognitív funkciókat, vagy a jobb kognitív képességekkel rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel válnak kétnyelvűvé. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói Dr. Thomas Bak vezetésével úgy vélik, sikerült megválaszolniuk a kérdést.
Lassíthatja az agy öregedését a kétnyelvűség, sőt az idegen nyelv felnőtt kori elsajátítása is – derült ki az új kutatásból. Az olvasása, beszédének gördülékenysége és az intelligenciája is javult annak a 262 személynek, akiket 11 éves korukban, majd a hetvenes éveikben vizsgáltak meg – idézte a BBC az Annals of Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt. Egy korábbi kutatás eredményei már utaltak arra, hogy a kétnyelvűség évekkel későbbre halaszthatja a mentális képességek hanyatlását.
A kutatásban részt vevő 262 Edinburgh-i születésű ember intelligencia-tesztjének adatait vizsgálta meg az Edinburgh-i Egyetem agyi öregedéssel és kognitív betegségekkel foglalkozó központjának kutatója, Thomas Bak. A teszteket a résztvevők 11 éves korában végezték. Ugyanezeket a személyeket megvizsgálták hetvenes életéveikben, 2008 és 2010 között. Az angolon kívül mindannyian beszéltek még egy vagy több nyelvet.
A csoportból 195-en még 18 éves koruk előtt tanultak meg egy idegen nyelvet, 65-en ezután. A vizsgálat adatai szerint azok, akik két vagy több nyelvet beszéltek, jelentősen jobb gondolkodási képességekkel rendelkeztek, mint amit az alapteszt szerint várhattak volna. A nyelvtanulás leginkább az általános intelligenciát és az olvasást befolyásolta. A hatások egyaránt mérhetőek voltak azoknál, akik gyermekkorukban, illetve azoknál, akik később sajátították el a második nyelvet. Bak szerint a figyelemben, az összpontosításban és a beszéd gördülékenységében jelentkezett javulást nem lehet az eredeti intelligenciával magyarázni.
Dr. Bak úgy véli, hogy az azonosított minta „logikus”, és a figyelem, az összpontosítás és a fluencia terén tapasztalt javulások nem magyarázhatók az eredeti intelligenciával.
„Eredményeink jelentős gyakorlati következménnyel járhatnak” – mondta a kutató. „Világszerte sok millió ember tanul egy második nyelvet idősebb korban, és kutatásunk azt bizonyítja, hogy még a felnőttkorban szerzett kétnyelvűség is jótékony hatással lehet az öregedő agyra.”
Forrás: BBC
Megrendelem!
Vélemény, hozzászólás?