Telefon: +36 1 6333 841

Az élő szó ereje a nyelvelsajátításban

Élő_szó_ereje 1

Mindig is érdekelt a tanulóink véleménye az ETC™ módszertanáról. Különösképpen azoké, akik végigmentek a teljes ETC™ képzésen. Nagy öröm volt számunkra, amikor L. József (Magyarország, Hidas) jelentkezett nálunk, hogy Ő pedig a héten be fogja fejezni az angol nyelvi képzésünket, vagyis teljesen végigment a 6.000 kérdés- válasz összes paneljén. József az után érdeklődött, hogy tudja e tovább folytatni az angol nyelvi képzését a módszertanunkkal, esetleg felsőfokig is el tudna e jutni? Sajnos Józsefet el kellett keserítenem, mert egyelőre az ETC™ anyanyelv elsajátítás mintájára épülő módszertanunkkal csak a középfokig tudjuk elvinni a tanulóinkat, mind angol, mind német nyelven. József nem teljesen kezdő szintről indult el szinte pontosan egy évvel ezelőtt 2014. február 4-én. Telefonon történt beszélgetésünk alkalmával kértem Józsefet, hogy ossza meg velünk a tapasztalatát az ETC™ nyelvelsajátítási módszertanával kapcsolatban. József rövid levelét itt most megosztanánk Önökkel:

„A kurzusról: Nekem az élő szó nagyon sokat jelentett/jelent egészen más így a nyelv tanulása. A napi rendszeres beszéd hatására kezdtem egyre jobban érteni a dalszövegeket/filmeket/párbeszédeket. Észrevétlenül, de az angol nyelvi gondolkodásmód is beszivárgott a napi használatba, ami a klasszikus nyelvtanulás keretei között elsikkadt. A szabályrendszerek úgy gondolom blokkolták ezt a fajta szabadabb nyelvhasználatot. Ezekkel a gyakorlatokkal élőbbé és szerethetőbbé vált a nyelv is számomra. Ezt a képességet szeretném még tovább fejleszteni.”

József leveléből is azt látjuk, hogy Ő is megtapasztalta – amit rajta kívül nagyon sok más tanulónk is, méghozzá az – élő szó erejét. Többek között az online tanári élőszavas leckekikérdezés, és a nyelvelsajátítás napi programjába történő beillesztése Józsefnél is meghozta a várt eredmény.

Vélemény, hozzászólás?

Friss bejegyzések

Friss videók

Elérhetőségünk

E-talking Network™ Ltd.

Telefon: +36 1/633 3841
E-mail:
info @ etalkingnetwork.com

Biztonságos fizetés