Az E-Talking Club™ angol nyelvtanulási módszertana
A számtalan modell hatékonysága, ami önmagát propagálja a piacon messze elmarad egy természetes modelltől, ami minden egyes egyednél működik: az anyanyelv elsajátítástól. Ez egy garantáltan tökéletesen működő modell. Mindenkinél, beleértve a fogyatékossággal bírók nagyobb csoportját is, legyen diszlexiás, diszgráfiás, vagy olyan autista személy, akinek a beszédközpontja ép. Minden nép a saját anyanyelvét képes elsajátítani különösebb erőfeszítés nélkül, ráadásul nem alap-, közép, vagy felsőfokon. Érdekes adat, hogy a magyar nyelv egyes nyelvészeti csoportok besorolása szerint a világ egyik legnehezebb nyelve, szerintük a harmadik legnehezebb nyelv, a mi szakértőink szerint a legnehezebb nyelv a magyar annak, akinek nem anyanyelve… Megint bezárult a kör. Kelet Európában a magyar átlag a második nyelv elsajátítása tekintetében mégis elmarad a többi országétól. A lakosság 5.8%-a beszél második nyelvet folyékonyan, holott 90%-unk kezdi el. Miért van az, hogy bárki képes a saját anyanyelvét erőlködés nélkül elsajátítani, s oly sokat küszködik egy második nyelvvel? Elképzelhető, hogy a mi beidegződéseinkkel, kondicionálásunkkal van baj? Mi ezeknek az oka? Egyértelműen a rossz módszertan. Ahhoz, hogy az E-Talking Club™ módszertana egyértelmű legyen, ki kell húznunk a témánk méregfogát: a „hagyományos” módszereket.
„Hagyományos” módszer alatt az összes olyan módszert értjük, ami nem anyanyelv elsajátítás. Ide sorolandók az autodidakta módszerek, melyek az otthoni tanulásra és az egyéni motivációra építenek, levelező tanfolyamok, ahol a hanganyagot elküldik munkafüzettel, vagy ahol relaxációs módszerrel kívánják közelebb hozni az idegen nyelvet a magyar füleknek, vagy olyan fotografikus memóriára építő rendszerek melyek a „gépi beültetés” után a beszéd örömét szolgáltatják, pontosabban szolgáltatnák. A legérdekesebb a kínai módszerek egyike, ahol a tanár egy cölöpön állva ordítja a kifejezéseket a kínai osztálynak, ami a népességet tekintve egy nagy tömeg, ők elismétlik ezt, mert szerintük ennek a módszernek az a lényege, hogy kiszakad az egyénből a gátlás nagy tömegben. Szerintük.
A nyelv egy ennyire bonyolult rendszer lenne? A XX. századi filozófusok szerint, a filozófia mindent feltárt, de a nyelvet nem bírta megfejteni. Megint a kivételek. A kivétel erősíti a szabályt… A természetben nem. Ami természetes az megalapozott. A természetnél nagyobb műhely nincs. A természet alkotta a nyelvet is. Köztudomású, hogy az emberiség kultúrtörténetében az első fázis a „nem beszéd” állapota volt, majd azt követte a beszéd. A homo sapiens a hangképzésével tudta legyőzni neandervölgyi társait. Szofisztikált jelzésrendszere előnyösebben hatott a gondolkodására. Ma ezt NLP-nek nevezi a tudomány, az ősember után szabadon. Neuro-lingvisztikai programozás. Az európai ember jelen tudásunk szerint fél millió éves, s az írás mindössze tízezer éves. Szóval még mindig jobban jegyzünk meg beszéd során elhangzottakat, mert bizony a nyelv alapjában véve: hangképzés.
Sokan állítják ezt, de tudjuk, hogy a gyermek verbalitása csak átlagosan két éves korban indul be, de mi előzi meg a beszédet? Képzeljük el hogyan tanultuk az első nyelvünket, az anyanyelvünket. Az anyai szeretet, a család biztonsága volt a táptalaj és a bennünk lévő kíváncsiság a belső hajtóerő. Gyermekként elfogadtuk a környezetünket feltétel nélkül, figyeltük és hallgattuk azt, aki körülöttünk beszélt. Figyeltünk, hallgattunk, majd valamikor egy-két éves korunk között már megszülettek az első szókezdemények, szavak, majd mondatok. Ahogy nőttünk, úgy nőtt a szókincsünk az önbizalmunk, úgy fogadtuk be a világot s a világ minket. Írni, csak az iskolapadban kezdtünk. A nyelvtan kibogozhatatlan rejtelmeit csak 8-9 évesen tanították nekünk. Sokan ennyi idősek voltunk mikor eljött egy második nyelv ideje, családi közösség helyett egy poroszutas oktatási modellben, ahol olyan nyelvtanárok is taníthatnak, akik életükben nem töltöttek egy napot sem a célnyelvet beszélő országokban és rendületlenül tanítják nekünk a nyelvtant…, meg a nyelvtant, meg a nyelvtant. Már az első pillanatban írnunk kell valami szótárfüzetbe, mivel csoportban vagyunk, nem ránk figyelnek, hanem a tananyagra, (mely minden diák képességét megmondja statisztikai alapon), s mivel többen vagyunk, az írás – olvasás és nyelvtani (le)szabályozó rendszerek és a temérdek szó magolása mellett nem jut idő beszédre. Írunk és Írunk, magolunk és magolunk, hogy meg tanuljunk beszélni. Sokaknak nem megy. Beszélni nem azt jelenti, hogy el tudunk mondani egy mondókát az adott nyelven, vagy lassan szótagoltan bármit felolvasunk, vagy jól sikerül a szótesztünk. Beszélni annyit tesz: emberi társaságban csevegni/ közösségben kommunikálni.
Részlet az ETC™ Szakmai anyagából, szerző Buzási Balázs.
